Finy Petra írónő ovis könyvét sokat nézegettem. Az író-olvasó találkozót viszont elég hamar meguntam. Pedig bábozott meg vicces volt, de inkább nagyobb gyerekeknek szólt meg aztán, negyed órát ülni és figyelni nekem épp elég. Elvégre még ovis sem vagyok.
Kaláka koncert (csak kicsit piszkáltam Gryllus bácsi hangszereit, nem lett bajuk, komolyan), jáccóterezés a ZöldPéteren.
Persze a legjobban az ugrálóvárak (3 volt), a távirányítós autók (opel) és a kisvonat érdekelt. De táncoltam is, elsőként merészkedve a gyepre.
Apa sajna dolgozott, így anya egyedül vitt ki és hát a tömeg, én meg a babakocsi nem kompatibilesek, szegény anya, elég hamar belefáradt abba, hogy rikoltozik és rohangál a lábak közt eltűnő fia után... Akkor volt csak nyugta, mikor a gyerek(b)irodalomban üldögéltem és néptáncot néztem.
a Millenárison. Meg utána a Zöld Péter jáccón. És hazaút, saját Kisvakond társaságában. ;-)
A Kobzos együttes Új csillagnak új királya című műsora nem igazán kötött le, de a hangszerek érdekeltek. És a táncházat is élveztem, egész körtáncot csináltam végig, hol ügyesen, hol kevésbé ügyesen (persze én voltam a legkisebb).
Életem első babaszínháza (nem bábszínház!). Kb 40 percig kötött le. Az nem kevés, tőlem. ;-)
Ez is a MÜPA, gyermekprogram, muzsika, bábok, játék, kacagás.
Akárcsak tavaly. És ismét Bibóékkal, akárcsak tavaly. A lányok megnőttek, asszem, róluk már lecsúsztam, pedig igazán figyelemreméltóak mindketten.
A koncertek jók voltak, olykor anya nyakából figyeltem, miközben ő táncikált a plusz 15 kilóval magán. Szegény anya.
a legfontosabb költő az életemben: az ő verseit hallom leggyakrabban, szavalva, énekelve. És tőle van a legtöbb dedikált kötetem. Az idei könyvhéten is gyarapítottuk kettővel eme gyűjteményem. :-)
mindenféle kisfiús dolgaim:
advent (11),
beszél (25),
bicaj (6),
csavargás (106),
cuki (14),
evés (94),
főz (3),
gyurma (4),
hó (11),
itthon (361),
játszik (310),
játszótér (105),
kismotor (17),
könyvtár (2),
nevetős (24),
ősz (58),
pálya (5),
roller (1),
szánkó (4),
szerelés (1),
tél van... (76),
trógerkedés (106),
végre tavasz! (108),
zenebölcsi (13),
zöldben (42)
családunk és vidéke:
anya (41),
apusunk (46),
barót (17),
boda mama (33),
boda nagyapó (37),
család (76),
kardosék (16),
keresztelő (5),
keresztszülők (46),
kisbacon (15),
mátyás (6),
nagyapó (20),
nagymama (20),
nagyszülők (57),
névnap (12),
otthon (22),
rokon (17),
sárababa (35),
szeged (24),
szülinap (17),
unokatestvér (40)
további kulcsszavak:
alvás (8),
autó (24),
balaton (2),
barátkozás (11),
barátok (16),
beteg (18),
bicikli (3),
bili (5),
bkv (39),
bohóc (1),
boltolás (2),
budapest (106),
dinnye (1),
duna (6),
eső (2),
este (8),
ficánkoló (5),
fogmosás (2),
fürdés (21),
furulya (1),
futóbicikli (1),
hajó (1),
hideg (10),
hinta (9),
jár (5),
kánikula (54),
karácsony (13),
kirándulás (31),
kolbász (5),
konyházás (5),
könyv (7),
kórház (6),
kultúrprogram (16),
kutya (1),
labda (1),
látogató (3),
máv (2),
mesenézés (1),
nyár (95),
nyaralás 2011 (32),
olvas (11),
összefoglaló (2),
palacsinta (5),
pancsolás (7),
pufulec (2),
rajzfilm (6),
ringató (1),
séta (1),
számítógép (2),
takarít (2),
tánc (1),
táncház (1),
torta (1),
tricikli (1),
utazás (35),
városliget (2),
vécé (3),
velencei tó (1),
vendégségben (44),
vidámpark (3),
virág (30),
zene (5),
zöldalma (1)
Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »
Itt láthatóak Sára baba képei »
Mindenféle gyerekségek (például dalok) »
Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »
További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »
Csak tiszta forrásból! (népmesék) »
Mondókák, stb. (dalok, mesék) »
Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor) »
Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »
A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »
Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »
Parentia.hu (Zsuzsa néniék szülő- és gyermekokosító portálja ;-) ) »
Majd egyszer ez is elkészül...
Itt lehet majd nyomon követni KisGé fejlődését.