Nagy Gergő mindennapjai
2012. május 14.

Pár hete ügyesen bilizek. Pár Vukos matrica indította a dolgot (beszéltünk már róla, meg tavaly nyáron is bokorba pisiltem lenn, de nem agitáltak eddig különösebben a szüleim, az ovis jelentkezés meg a jó idő miatt kattantak rá most a témára). Azóta sikeresen veszem az akadályt, az 1. nagy felhajtásos (tapsos, puszis, dicséretes, matricaragasztós) bilis kaka óta kizárólag oda kakálok és kevés kivétellel oda is pisilek (kivételek: 2 éjszaka, 1 metrózós nap). Éjjel kapok pelust, de majdnem mindig reggel csurrintom ki az összes pisit, a bilibe. A pelushoz ragaszkodom, nappal is, a bugyit nem szeretem, de anya igyekszik lebeszélni a nappali pelenkáról (szerinte kár a fenekemet főzni a száraz pelusban, de asszem, csak smucig és sajnálja a pelust rám adni, hisz úgyis szárazon dobja ki). Vett autós bugyikat, de nekem még fura viselet. Baleset (nadrágba eresztés) nem történt még. Bárhol megállunk pisilni, ahol lehet, szólok, ha kell és visszatartani is tudom, míg alkalmas bokrot találunk. Már mobil bilim is van, kakához, de még nem használtuk.  


2012. május 14.

A mi mindennapi nagy pancsolásunk a legkevésbé sem zöld meg környezetkímélő, viszont nagyon jóóóóóó.

 

A fényképező pedig szerencsére túlélte. 


2012. május 14.

Lajos Mari rácsos meggyesének sütésekor kaptam egy kis maradék tésztát, amit keményen meggolgoztam. ;-)


2012. május 14.

Bugyifejű kisfiú, az orrszívó elrontására tett kísérlet, eperevés, torna, a Gézabácsis (=Géza bácsitól kapott puzzle, Gergőül: Gézabácsis) kirakása.


2012. április 26.

Ritkán kakálok, sajnos, de azt a keveset mostanság bilibe nyomom. Már nincs is hely a kisvukos matricáknak, amiket jutalomképp ragaszthatok fel a kiságyra.


2012. április 21.

kisbabaként és a kisvakondos naptárral.


2012. április 5.

Itt épp autózunk meg bújócskázunk, de persze mást is játszottunk. Mama a pókháló tetejére is utánam mászott, de arról nincs kép.


2012. április 5.

mondják. Hát én nem annyira szeretem, ritkán is csinálom. Itt épp vécébe, bár nem ez az általános. Olyan büdi, be kellett fognom az orrom.


2012. április 5.

Néha enni is kell, bár szerintem ritkábban és kevesebbet, mint az ősök mondják.


2012. április 5.

Főzni nagyon szeretek, néha eszem is, de inkább kavargatok, ha hagynak.


1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, ... következő 10 bejegyzés »

Gyakori szavaink

mindenféle kisfiús dolgaim:
advent (11), beszél (25), bicaj (6), csavargás (106), cuki (14), evés (94), főz (3), gyurma (4), hó (11), itthon (361), játszik (310), játszótér (105), kismotor (17), könyvtár (2), nevetős (24), ősz (58), pálya (5), roller (1), szánkó (4), szerelés (1), tél van... (76), trógerkedés (106), végre tavasz! (108), zenebölcsi (13), zöldben (42)
családunk és vidéke:
anya (41), apusunk (46), barót (17), boda mama (33), boda nagyapó (37), család (76), kardosék (16), keresztelő (5), keresztszülők (46), kisbacon (15), mátyás (6), nagyapó (20), nagymama (20), nagyszülők (57), névnap (12), otthon (22), rokon (17), sárababa (35), szeged (24), szülinap (17), unokatestvér (40)
további kulcsszavak:
alvás (8), autó (24), balaton (2), barátkozás (11), barátok (16), beteg (18), bicikli (3), bili (5), bkv (39), bohóc (1), boltolás (2), budapest (106), dinnye (1), duna (6), eső (2), este (8), ficánkoló (5), fogmosás (2), fürdés (21), furulya (1), futóbicikli (1), hajó (1), hideg (10), hinta (9), jár (5), kánikula (54), karácsony (13), kirándulás (31), kolbász (5), konyházás (5), könyv (7), kórház (6), kultúrprogram (16), kutya (1), labda (1), látogató (3), máv (2), mesenézés (1), nyár (95), nyaralás 2011 (32), olvas (11), összefoglaló (2), palacsinta (5), pancsolás (7), pufulec (2), rajzfilm (6), ringató (1), séta (1), számítógép (2), takarít (2), tánc (1), táncház (1), torta (1), tricikli (1), utazás (35), városliget (2), vécé (3), velencei tó (1), vendégségben (44), vidámpark (3), virág (30), zene (5), zöldalma (1)

Őket olvassuk, lájkoljuk stb.
Üzenőfal

Majd egyszer ez is elkészül...

Grafikonok, adatok

Itt lehet majd nyomon követni KisGé fejlődését.