Jó sokáig fennmaradtunk mi is és jót bolondoztunk. Ika (=Réka) mama nagyon mókás, Gergő bátyó pedig erős. Videó is.
Az intimebb képeket nem hozom nyilvánosságra, ugye érthető?
Mint látható, engem leginkább az autó meg a pálya érdekelt. A könyvek (pedig azt is hozott párat az angyal), kevésbé... No meg Matyi babajátéka, az is mókás. ;-)
(És elárulom, hogy Gergő bátyót is a pálya izgatta leginkább. Pedig nem is ő kapta...)
Szikoslokára is felmentünk tatáék erdei házikójához. Sajnos, nem sokáig élvezhettük a havat. Itt még épp volt.
Ott töltöttük a karácsonyt, a szilvesztert meg ami közte volt. Sokat játszottam Sacóval (néha össze is kaptunk persze) és számos puszit adtam Mátyásnak, Sára kisöccsének, a babának. És persze mókáztam a nagyszülőkkel meg keresztszülőkkel. Jó volt.
A mindennapok képei, Sárával meg nélküle (ő nem volt végig nálunk, közben Szentgyörgyön is járt, a másik nagyijánál, meg visszament Vásárhelyre), nagyiékkal meg nélkülük.
Imádok pancsolni, ezt demonstráltam nagyiéknak is. Úszott persze az egész fürdőszoba. Páros lábbal ugrottam és seggre (bocsánat, popsira) érkeztem. A felnőttek szörnyülködtek, nekem nem fájt.
hogy mindig találok magamnak társaságot. Például kislányokat, akik játszanak velem. Hintáztatnak, mondjuk.
A háromkerekű a Sáráé, de néha cseréltünk. És igen, ilyen hideg volt. Engen legalábbis így beöltöztettek. (Pedig nem is akkor voltam beteg, hanem most, a kánikulában.)
Ezen a napon mindkét nagy játszótéren megfordultunk. Másztam, szaladtam, ugráltam, csúsztam - ki is dőltem utána rendesen.
Sokat esett az eső, míg Baróton voltunk, úgyhogy kb 10 napig ez a szerelés volt a minimum, ha ki akartunk menni. Érdekes volt, én élveztem, de a felnőttek erősen korlátoztak a pocsolyázásban.
mindenféle kisfiús dolgaim:
advent (11),
beszél (25),
bicaj (6),
csavargás (106),
cuki (14),
evés (94),
főz (3),
gyurma (4),
hó (11),
itthon (361),
játszik (310),
játszótér (105),
kismotor (17),
könyvtár (2),
nevetős (24),
ősz (58),
pálya (5),
roller (1),
szánkó (4),
szerelés (1),
tél van... (76),
trógerkedés (106),
végre tavasz! (108),
zenebölcsi (13),
zöldben (42)
családunk és vidéke:
anya (41),
apusunk (46),
barót (17),
boda mama (33),
boda nagyapó (37),
család (76),
kardosék (16),
keresztelő (5),
keresztszülők (46),
kisbacon (15),
mátyás (6),
nagyapó (20),
nagymama (20),
nagyszülők (57),
névnap (12),
otthon (22),
rokon (17),
sárababa (35),
szeged (24),
szülinap (17),
unokatestvér (40)
további kulcsszavak:
alvás (8),
autó (24),
balaton (2),
barátkozás (11),
barátok (16),
beteg (18),
bicikli (3),
bili (5),
bkv (39),
bohóc (1),
boltolás (2),
budapest (106),
dinnye (1),
duna (6),
eső (2),
este (8),
ficánkoló (5),
fogmosás (2),
fürdés (21),
furulya (1),
futóbicikli (1),
hajó (1),
hideg (10),
hinta (9),
jár (5),
kánikula (54),
karácsony (13),
kirándulás (31),
kolbász (5),
konyházás (5),
könyv (7),
kórház (6),
kultúrprogram (16),
kutya (1),
labda (1),
látogató (3),
máv (2),
mesenézés (1),
nyár (95),
nyaralás 2011 (32),
olvas (11),
összefoglaló (2),
palacsinta (5),
pancsolás (7),
pufulec (2),
rajzfilm (6),
ringató (1),
séta (1),
számítógép (2),
takarít (2),
tánc (1),
táncház (1),
torta (1),
tricikli (1),
utazás (35),
városliget (2),
vécé (3),
velencei tó (1),
vendégségben (44),
vidámpark (3),
virág (30),
zene (5),
zöldalma (1)
Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »
Itt láthatóak Sára baba képei »
Mindenféle gyerekségek (például dalok) »
Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »
További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »
Csak tiszta forrásból! (népmesék) »
Mondókák, stb. (dalok, mesék) »
Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor) »
Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »
A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »
Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »
Parentia.hu (Zsuzsa néniék szülő- és gyermekokosító portálja ;-) ) »
Majd egyszer ez is elkészül...
Itt lehet majd nyomon követni KisGé fejlődését.